Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferencia 2013

Posted by Bíró Koppány Ajtony

Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége szervezésében, 2013 október 10-11-én megrendezésre kerül a szakma egyik legrangosabb rendezvénye, a Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferencia, mely a 25 évig Balatonvilágoson szervezett Szállításszervezési Konferencia folytatásaként, a gazdasági-technikai-technológiai  változásokra adandó válaszként a közlekedéslogisztikához kapcsolódó valamennyi szakterülettel egészült ki. 

 

Jelentkezéssel, kreditpontokkal és programmal kapcsolatos információkat a cikk további részében, letölthető formában találhatóak. 

Mottó„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”   (Gróf Széchenyi István)

 

A konferencia fővédnöke:  

Schváb Zoltán közlekedésért felelős helyettes államtitkár (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium)

A konferenciának évek óta célja felhívni a figyelmet az értékteremtésre, az összefogás fontosságára, a tisztességes piaci magatartásra, a törvényi keretek betartására és a folyamatos fejlődés szükségességére. A szervezés során mindig is elsődlegesen szempont volt a szakma gyakorlatias megoldásainak bemutatása, új irányzatokról információszerzés, az összefogás-, a hatékonyságnövelési lehetőségek feltérképezése és közreadása, nem utolsó sorban a kapcsolatépítés lehetősége, kötetlen információcsere a szakhatóságok, minisztériumok rendszeresen jelenlevő vezetőivel.

 

Néhány téma, ízelítőként

 

  • Mérlegen az logisztika, nézzük szembe a valós lehetőségeinkkel! Gyakorló szakemberektől választ kapunk azokra a kérdésre, hogy Távol-Kelet, Kína, Törökország irányából, Európába tartó áru milyen szempontok szerint választ útirányt, milyen elvárásoknak kell megfelelni, ha be akarunk kapcsolódódni ebbe a folyamatba.
  • Magyarország a vizek országa és mégis szárazon maradunk… A vízi erőforrások hasznosíthatósága tekintetében képet kaphatunk arról, hogy a „Kárpát-medencei mosdótálból” mit öntünk ki.
  • Előminősítés = biztonság? Az ügyfelekkel történő szerződéskötés előtt egyre nagyobb hangsúlyt kap az előzetes kockázatok elemzése, ugyanis feltevődik a nagy kérdés, hogy vajon jó-e ez a leendő partner, vagy csak a pénzem, árum, kamionom után fogok majd futni?
  • Tűréshatár-értékhatár a belföldi gyűjtőszállítmányozásban. Azok akik belföldi áruelosztó rendszereket működtetnek, folyamatosan küzdenek a gazdaságosság ördögével, próbálják teljesíteni az ügyfelek néha a lehetetlenség határát súroló igényeit, minden viszonylatra, minden alkalommal megfelelő minőségű járművet kellene küldeni ezek és hasonló dilémákkal mit tudnak kezdeni? Lehet-e ezt jól csinálni?
  • Útdíj után versenyképesség – közút, vasút, víz! Tapasztalatok!
  • Figyeljünk a láncszemekre- Elővigyázatosság-törvényesség a logisztikai láncban. A jogkövető magatartást tanúsító cégek mire figyeljenek, annak érdekében, hogy elkerüljék a NAV előtti kínos magyarázkodás helyzetét.
  • Együtt erősebbek vagyunk – civilek és a hatóság váll-váll mellett – beszámolót hallhatunk az elmúlt hónapok nehéz természeti jelenségeivel (márciusi hó, júniusi árvíz) szembeni harc logisztikai háttérbiztosításának kihívásairól.

 

A kiváló szakemberektől az előadásokat érdemes közvetlenül meghallgatni, ugyanis a személyes jelenlétet semmilyen beszámolóval nem lehet pótolni. A logisztika tematika teljes palettáját kínáljuk minden kedves kollégának, leendő kollégának és azon oktatóknak, akik a jövő szakembereit képezik.

 

A konferencia résztvevői (előadók is) részére a Magyar Mérnöki Kamara által jóváhagyott akkreditáció alapján kreditpontok kaphatóak, a hallgatóság részére 2 pont, az előadók részére 1 pont. ( kérjük, hogy a akinek szüksége van az igazolásra, a jelentkezési lapon tüntesse fel)

 

 

A támogatóknak lehetőségük lesz a marketing mellett kapcsolatépítésre is, ami akár egy későbbi üzletet is jelenthet, mint ahogy a korábbi évekből több sikeres példa is bizonyítja.

 

Jelentkezési lap

Program

 

További információkat a www.mlszksz.hu oldalon, valamint a 06-1/266.31.26 és 06-20/469.94.57 telefonszámon kaphatnak.

Select your currency
HUF Magyar forint