Logisztikai Érdemrend 2010. évi kitüntetettje

Posted by Bíró Koppány Ajtony

Gajdán Márta

A 2010. augusztus 31-ig tartó jelölési időszakban nagyon sok kiváló logisztikai szakemberre érkezett javaslat. 2010-ben, a 10 fős Bíráló Bizottság, a Logisztikai Érdemrend elismerésre Gajdán Márta úrhölgyet, a Mahart Container Center ügyvezető igazgatóját tartotta érdemesnek.

Gajdán Márta kereskedelmi igazgatóként kezdte pályafutását a cégnél, majd 2006-tól mint ügyvezető irányítja az ország egyetlen jól működő trimodális logisztikai szolgáltató központjába a Kombiterminált üzemeltető MAHART Container Center Kft-t. A cég fejlődésének kezdeti időszakától részese a történéseknek. 2004-ben elkezdődött az együttműködés a MAERSK Line-al, 2006-ban BSZL privatizációjával egy időben 75 éves szerződést kötöttek a terminál üzemeltetésére, 2007-ben a forgalom felfutása lehetővé tette, hogy új rakodógépeket szerezzenek be, 12.000 m2-rel bővült a tároló terület, elkészült 2 db 610 m hosszú iparvágány, ez lehetővé tette több vasúttársaság kiszolgálását. 2010-ben további termináli területbővítés, informatikai fejlesztés és rakodógép-beszerzés van folyamatban. Egy negyvenfős cégvezetése nagyon komoly emberi és erkölcsi értékeket kíván egy vezetőtől, Márta asszony szerencsés ember, mert rendelkezik mindezekkel a vezetői kvalitásokkal.

 

Gajdán Márta

Gajdán Márta 55 éves üzletasszony. Pályáját az a több mint húsz év alapozta meg, amit az élvezeti cikkek (dohány, kávé, déligyümölcs) export-import forgalmazásával foglalkozó Monimpex Külkereskedelmi Vállalatnál töltött el. Ezt az időszakot tartja hőskorának: mindent, amit a szakmáról tud, ekkor tanult meg kiváló mentoroktól, még Hamburgban is. Miután 1994–1999 között egy hajózási ügynök társaságot, a Falcon-Wing Nemzetközi Hajózási Kereskedelmi Kft.-t vezette, a Mahart Container Center Kft. alakulásakor átigazolt, előbb kereskedelmi igazgatónak, 2006-tól – elődje, Kántor László elhunytával – pedig a cég ügyvezető igazgatója lett. – Egyáltalán nem vágytam ilyen babérokra – meséli –, de az élet úgy hozta, hogy a munkát és a kollégákat jól ismerve igent mondtam a felkérésre. Egyúttal megtartottam a kereskedelmi vezetői pozíciómat is. Azt azért nem sejtettem előre, hogy egy negyvenfős, heterogén összetételű cég irányítása, összetartása, főként az emberekkel való napi törődés mennyire nehéz, mindazonáltal sikerül helytállnom. A hátterem a családom és a hobbijaim: a kertészkedés, a kirándulások és utazások minden mennyiségben.

Select your currency
HUF Magyar forint