LOGISZTIKAI 9M DÍJ – 2020

Posted by Bíró Koppány Ajtony

2020-ben a következő személyek részesülnek a Logisztikai „9M” díj elismerésben:

 

CSAPÓNÉ BLANÁR GABRIELLA VÁMÜGYINTÉZŐ, J AND J CENTER KFT.

Gabriella, 2003. óta dolgozik cégnél. A cég legnagyobb létszámú vámcsoportjában Komáromban vámügyintézőként kezdett. Később ott kisebb csoportok irányításával bízták meg, majd, több termelő nagyvállalatnál létesített vámirodán irodavezetői feladatot látott el. Kiválóan felkészült gyakorlati vámszakember. Erőssége, a vámeljárások egyszerűsített formában történő lebonyolítása, különleges eljárások, egyszerűsített módon működő ÁFA adóraktár működtetése elszámolása. Jelenleg a cég belső ellenőrzési csoportjában auditorként tevékenykedik.

 

BÍRÓ-SZANYI BEÁTA FORGALMI IGAZGATÓ, MAHART CONTAINER CENTER KFT.

Beáta 20 éve, hogy elkezdett dolgozni a MAHART Container Centernél. Mondhatjuk, hogy alapító tagja a Társaságnak, hiszen a cég üzleti tevékenységének megkezdésétől, 1999-től Beáta végzi a Terminál operatív irányítását, amely alatt a forgalom majd’ hússzorosára növekedett, a terület és géppark háromszorosára bővülése mellett. Beáta szakmailag rendkívül képzett, úgy mint a termináli operációban, mint vámszakmai kérdésekben tudása páratlan. Beosztottjait, kollégáit is példaértékű humánummal kezeli, új belépő kollégáknak tudását minden esetben próbálja átadni, így irányítva egy sikeres és hatékony operatív csapatot. Operatív szervezőképessége révén a Társaság versenytársainál kisebb kapacitással, és rosszabb infrastrukturális feltételekkel, a versenytársakkal hasonló mennyiségű forgalmat tud kezelni kiváló színvonalon.

 

PERLAKY ZOLTÁN VEZETŐ TANÁCSADÓ, OFFICIUM SZOLGÁLTATÓ KFT.

Szervező képessége és rendszerszemlélete is nagymértékben hozzá segítette jelenlegi sikereihez, munkája során elért eredményeihez. Határozott, sokszor túlzottan is egyenes és őszinte partnereivel, mivel a megoldásra koncentrál, annak elérése élteti. Talán az itt említett tulajdonságainak köszönhetően is, nagyon hiteles, következetes és ösztönösen magabiztos üzletfejlesztési, stratégia alkotási és tanácsadási tevékenységeiben. Mindezek mellett kiemelt hangsúlyt fektet a személyre, mint EMBER-re, akivel együtt dolgozik!

 

POLGÁR ÁDÁM RAKTÁRVEZETŐ, TRANSDANUBIA KFT.

15 éve, raktárvezetői pozícióban dolgozik. Keze alatt a raktárterület 4.000m2-ről 18.000 m2-re nőtt. Napjainkban közel 120 munkatársunk tevékenységét irányítja.  Szakmai, személyes, társas és módszertani kompetenciái alapján újszerű, változó feltételek között is magas színtű és színvonalú munkára képes. Kiváló szakmai és nyelvismerete birtokában megbízóink felkérésére Brazíliában és Németországban raktárlogisztikai folyamatokat tanított- és vezetett be. Motivált és motiváló.  Társaságunk nélkülözhetetlen motorja!

 

PÁSZTOR TIBOR ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ, TRANS-SPED CONTAINER LOGISTIC KFT.

Tibor szakmai életpályáját végigkísérte a fuvarozás, kamionok közt éli az életét, mióta kikerült az iskolapadból. Pályája során a ranglétra minden fokát végigjárta, így sikerült tapasztalatot szereznie az operatív munka minden területéről. Ez a tapasztalat segíti a mindennapokban objektív módon megítélni a kialakult helyzeteket, majd ezzel az objektivitással megtalálni a feladatok megoldásait. Vezető pozíciót, fuvarszervező diszpécserként először 2003-ban kapott akkori munkáltatójánál, a Den Hartogh-nál. További fordulópont volt pályája során, mikor a Waberer’s Logisztika Kft. csapatában még tovább tudott lépkedni a ranglétrán. Először egyre több üzletág vezetőjeként, majd a cég fuvarozási igazgatójaként. 2010 óta foglalkozik a jelenlegi tevékenységével, a konténerfuvarozással. 2013-ban tulajdonostársaival megalapították a Trans-Sped Container Logistic Kft.-t, melynek ügyvezetői teendőt látja el. Néhány év leforgása alatt sikerült a magyar közúti konténerfuvarozó piac meghatározó szereplőjévé fejleszteni vállalkozásukat.

 

TRIFÁN LÁSZLÓ CARGO VEZETŐ, CELEBI AVIATION HUNGARY

László fő feladata a repülőtér légiáru forgalma jelentős részének, éves szinten több mint 80,000 tonnának a minőségi, ügyfélközpontú hatékony kezelésének biztosítása. Évek óta komolyan dolgozik a repülőtéren a cargo operáció egyik legfontosabb vezetőjeként, hogy az ügyfelek a még korábbi nem optimális környezetben is megfelelő szolgáltatást kapjanak, mindig megpróbál megoldásokat találni az aktuális igényekre, problémákra. Egyenes, megbízható, emberséges, következetes, határozott stílusát az ügyfelek nagyra értékelik, tudják, hogy bizalommal fordulhatnak hozzá ha kérésük van, sokat tett és tesz a repülőtér cargo közösségéért, az légiáruszállítás működéséért.

Select your currency
HUF Magyar forint