szechenyi 2020

Híreink

Prologis bejelentette a “Prologis a legjobbakért” 2018-as díjazottjait

12 millió forint értékű ösztöndíj 34 diák számára

A Prologis, a világ vezető logisztikai ingatlanvállalata és a Poznańi Logisztikai Iskola (WSL) bejelentette a 13. “Prologis a legjobbakért” verseny díjazottjait. A kezdeményezés célja, hogy elismerje a legambíciózusabb és legszorgalmasabb diákok eredményeit, és segítse logisztikai karrierjük előmozdítását. Idén a díjátadót a Lengyel Logisztikai Kongresszus Logisztika Gálaeseményén tartották május 23-án Poznańban.

A Poznańi Logisztikai Iskola képviselőiből, a diáktanács tagjaiból és a Prologis szakértőiből álló zsűri három kategóriában választotta ki az intézmény legkiválóbb végzős hallgatóit a 2017/2018-as tanévben:

  • A “Mesterképzés legjobb szakdolgozata” díját Szymon Setlak vehette át. “A lengyel logisztikai szolgáltatások piacának fejlődése európai uniós tagállamokkal összehasonlítva” című munkáját professzor Józef Frąś, PhD mérnök felügyelete alatt készítette.
  • Az “Alapképzés legjobb szakdolgozata” díját Aleksander Kupryjaniuk kapta. “A rádiófrekvenciás azonosítás (Radio Frequency Identification, RFID) technológiájának elemzése és alkalmazása egy meghatározott üzleti területen” című munkáját Dr. Roman Domański mérnök felügyelete alatt készítette.
  • A “Legjobb Végzős Hallgató” kategóriában Bartłomiej Sydort díjazták kimagasló tanulmányi eredményéért és az egyetemi életben való aktív részvételéért.

A nyertesek oklevelet és 300 ezer forint értékű ösztöndíjat is kaptak, amelyet a Prologis biztosított számukra. A program kezdete óta már 34 hallgató részesült elismerésben, köztük összesen több mint 12 millió forint értékű ösztöndíjat osztottak szét.

„Ez a kezdeményezés egy fontos együttműködés az egyetemi közösséggel, és biztosítja számunkra annak a lehetőségét, hogy a legjobbak legjobbjait támogathassuk. Meggyőződésem, hogy a “Prologis a legjobbakért” díjazottjai a jövőben hatással lesznek a lengyel és a globális logisztikai piacokra egyaránt, és az üzleti életben is partnereinkké válnak” – mondta Marta Tęsiorowska, a Prologis európai marketing és kommunikációs alelnöke.

A Prologis több mint 2,3 millió négyzetméternyi logisztikai és ipari területével Lengyelország vezető logisztikai ingatlanszolgáltatója (2018. március 31-i adatok alapján).

Elérhetőségünk

1211 Budapest, Weiss Manfréd út 5-7.

(36) 1 266 3126

mlszksz@mlszksz.hu

(36) 1 266 3126

Hét - Pén.: 9:00 - 16:00

Hasznos linkek

ADATVÉDELEM

SiteFace Kft.

ITD Informatika Zrt.

Informatikai üzemeltetőnk:
ITD Informatika logo vektor horizontal feher 01

Hírlevél