szechenyi 2020

Híreink

Szekszárdi cégkörbe kerül a legnagyobb magyar gabonás komplexum

A szekszárdi Sygnus Kereskedelmi Kft. érdekkörébe tartozó Adony Logisztikai Központ Kft. tulajdonába kerülnek a felszámolás alatt álló adonyi Magtárház Kikötő Kft. vagyonelemei. Az adonyi bázis ma Magyarország legnagyobb gabonatároló kapacitásának számít. A Sygnus Kft. évente 300-400 ezer tonna gabonával kereskedik a hazai és az exportpiacon.

Zajlik az értékesítési folyamat az adonyi Magtárház Kikötő Kft. felszámolási eljárásában – tájékoztatta az agrárszektor.hu-t a felszámolást végző Nemzeti Reorganizációs Nonprofit (NRN) Kft. Az állami cég az értékesítés befejezéséről konkrétumot nem közölt, de azt hozzátette, hogy a pályázati kiírásban szereplő szerződéskötési, fizetési és birtokba adási határidők még nem zárultak le.

Az évek óta felszámolás alatt álló Magtárházat az NRN legutóbb augusztusban hirdette meg 6,1 milliárd forintos irányáron, míg a végül elfogadott nyertes ajánlat 3 057 000 000 forintól szólt. Az adonyi logisztikai telephely 450 ezer tonnás névleges gabonatároló-kapacitást, illetve több dunai kikötőállást foglal magába, így Magyarország legnagyobb gabonaraktár, illetve gabonarakodó bázisának számít.

Az adonyi vagyonelemek az Adony Logisztikai Központ Kft. tulajdonába kerülnek, amely az agrárszektor.hu értesülései szerint a szekszárdi Sygnus Kereskedelmi Kft. érdekkörébe tartozik. A Sygnus magánszemély tulajdonosai eddig Pakson is működtettek gabonatároló és -rakodó kapacitásokat, a most megvásárolt adonyi telephelyet pedig három éve a felszámolótól bérelték és üzemeltették az Adony Logisztikai Központ Kft.-n keresztül.

A gabonaforgalmazással foglalkozó Sygnus évente 300-400 ezer tonna terménnyel kereskedik, amelyet a hazai és a külpiacon értékesít. Ezzel a társaság 3-5 százalékos részesedést mondhat magáénak a magyar gabona-kereskedelmi piacon.

Az adonyi gabonaközpont még a 2002-2006 közötti szocialista kormányzás idején épült fel, de később működése ellehetetlenült az uniós gabonaintervenciós felvásárlási rendszer megszűnése miatt. Korábbi hírek szerint a beruházást az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) finanszírozta, amelynek 13 milliárd forintnyi követelése maradt fenn, a Magtárház Kft.-nél pedig összesen csaknem 16 milliárdos kötelezettség halmozódott fel.

Ennek megfelelően a társaság elsőként kirendelt felszámolója az adonyi logisztikai bázist még 15 milliárdért próbálta értékesíteni 2012-ben, majd az ár fokozatosan csökkent az utolsó kiírásban szereplő 6,1 milliárdos összegre, illetve az elfogadott vételi ajánlatban rögzített 3 milliárd forintra.

Az NRN a hitelezői követelésekkel kapcsolatban az agrárszektor.hu érdeklődésére csupán annyit közölt, hogy a felszámolás alatt álló vállalat vagyona zálogjoggal terhelt, ezért az igényeket az ide vonatkozó törvényi rendelkezések szerint elégítik ki. A felszámoló a hitelezők személyéről, követelésük nagyságáról és a felszámolási eljárás további teendőiről nem kívánt nyilatkozni, mivel ezeket nem nyilvános adatoknak minősítette.

/ Agrarszektor.hu / Hazafi László / 2017. november 20. /

/MTI-Foto: Illyés Zoltán/

Elérhetőségünk

1211 Budapest, Weiss Manfréd út 5-7.

(36) 1 266 3126

mlszksz@mlszksz.hu

(36) 1 266 3126

Hét - Pén.: 9:00 - 16:00

Hasznos linkek

SiteFace Kft.

IT Divízió Kft.

Informatikai üzemeltetőnk:
IT Divízió Kft.

Hírlevél