Az MLSZKSZ üdvözli az EKÁER újrahangolását, a rendszert még nem tartja alkal-masnak az éles üzemre

Posted by Bíró Koppány Ajtony

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) üdvözli a kormányzat azon törekvését, hogy az EKÁER kéthónapos tesztidőszak tapasztalataira építve, a szakmával együtt átalakítja a működési feltételeket. A Szövetség jó iránynak tartja az EKÁER törvény módosítását, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által 2015. február 19-én megjelentetett EKÁER-t szabályzó rendelet tervezetét is, mivel ezáltal javulhatnak a jogszabályi megfogalmazások, átláthatóbbá válhat a rendszer működése és csökkenhetnek az adminisztrációs terhek. Az érintettek nem ismerik a rendelet végleges formáját, így nem tudnak időben felkészülni – például az informatikai rendszereiket átalakítani – az alig egy hét múlva induló éles üzemre. Ezért az MLSZKSZ a tesztidőszak meghosszítását, a társadalmi egyeztetések folytatatását és a rendszer finomhangolását kéri továbbra is a kormányzattól.

„A megjelent NGM rendelettervezetből egyértelműen az látszik, hogy nem volt hiábavaló az elmúlt hetek észrevétel-dömpingje, a Szövetségünk három alkalommal nyújtott be írásos javaslatot az NGM számára az EKÁER rendszer továbbfejlesztésére.” – mondta el Fülöp Zsolt, az MLSZKSZ elnöke. „A minisztérium részben beépítette a szakmai berkekből érkező javaslatokat, ugyanakkor a rendszer kereteinek véglegesítésére rendelkezésre álló idő nem volt elegendő, így az érintettek nem tudnak időben felkészülni. Ezért az MLSZKSZ a tesztidőszak további meghosszabbítását kéri, és bízik abban, hogy az első hetekben/hónapokban a hatóságok kellően együttműködőek és méltányosak lesznek akkor, ha az ellenőrzések során nem szándékos hibákat, hiányosságokat tapasztalnak.”

 

A Szövetség az EKÁER rendszer további módosítását tartja szükségesnek, amelyről újabb javaslatot nyújtott be 2015. február 20-án az NGM felé. A megfogalmazott javaslatok szerint szélesíteni szükséges például az egyszerűsített bejelentési lehetőségre jogosultak körét, a gyűjtőfuvarozásban, a szállítmányozásban az EKÁER ügylet lezárási idejét legalább 72 órára szükséges kibővíteni. Továbbra is meg kell oldani az EKÁER mentesség igazolásának módját, illetve javasolt az EKÁER rendszer részévé tenni a harmadik országos fuvarengedélyek rögzítésének lehetőségét. A Szövetség szerint ajánlott lenne külön szabályozni a gyűjtő szállítmányok speciális esetét is.